Blog

Extra nyugdíj kevesebb pénzből? Hogyan?

Mivel az idő sajnos megállíthatatlanul nyomul előre, ezért annak múlásával elengedhetetlen, hogy gondolkodni kezdjünk a nyugdíjas éveinken. Bár én örök fiatalnak, mi több, örök gyereknek tartom magam, de az életkorom már nem ezt tükrözi. 21 évet lehúztam állami alkalmazásban, sokáig eszembe sem jutott, hogy nyugdíjon gondolkodjam, illetve még pontosabban arról, hogy esetlegesen a nyugdíjamat öngondoskodás útján teremtsem elő magamnak. Ez nagyon sokáig nem is került előtérbe, mivel a nyugdíjjárulékok mindig pontosan fizetve voltak, ezen felül pedig a nyugdíjpénztár alkalmazásával sikerült félretenni némi munkáltatói hozzájárulás mellett a nyugdíjra valót.

Aztán, mint azt elég sokan tapasztalhattátok, a magánnyugdíj pénztárakat és a hozzá tartozó adó visszatérítéseket (akárcsak nemrégiben a lakástakarék-pénztárak állami támogatását) egy tollvonással áthúzta a kormány, a munkába lépésem idején aláírt nyugdíj korhatár kedvezményünkkel egyetemben. Puff neki! Így már nem igazán fog menni, hogy 46 éves koromban nyugdíjba menjek. Semmi baj, hiszen még ott van az önkéntes nyugdíjpénztár is, oda is lehet gyűjteni pénzt rendesen. Ha már tovább kell dolgoznom, legalább pénzem legyen rendesen. Csakhogy ott is megszűnt a munkáltató által kínált kedvezmény a felére. Így már egy kicsit bonyolultabb a helyzet, de megoldjuk.

Később, amikor már a sokadik ismerősömmel beszélgettem, aki éppen külföldre készült és már nem igazán akart visszajönni ebbe az országba, kezdtem kicsit jobban elgondolkodni. A mai napig jönnek azok a hírek, hogy egyre kevesebb fiatal marad idehaza, a legtöbben külföldön próbálnak szerencsét. Ha ez így marad, akkor figyelembe véve a magyar kirovó-kiosztó nyugdíjrendszert, tényleg nem marad más választás, mint az öngondoskodás, hiszen már nem igazán lesz olyan fiatal munkavállaló ebben az országban, aki a mostani nyugdíjas korosztály nyugdíját kitermelné.

Elkezdtem tehát ismerkedni a nyugdíj előtakarékosság rejtelmeivel és begyűjteni némi információt a témával kapcsolatban. Néhány pénzügyi szakember segítségével átnéztünk jó néhány ajánlatot ezen a területen, amiből kimazsolázva kiválasztottam a legjobbnak tűnő ajánlatot és boncolgatni kezdtem. 22 évig kellene fizetnem a megtakarítást, minden évben 3% értékkövetéssel számoltunk (minden évben 3%-al többet kellene befizetnem), éves 5% kamat mellett, az éves befizetések után visszaigényelt 20% adó visszatérítés után a végére kicsit több jönne össze, mint a befizetett összeg duplája. Nem beszélve arról, hogy a kezdeti 40 ezer forint megtakarítással a program kiszámolta, hogy a nyugdíj korhatár elérése után a járadék 20 éven keresztül 179 ezer forint lenne. Egy kicsit kevésnek találtam az összeget. Összevetettem a Fapturbo 3 legkisebb havi hozamával és készítettem egy kis összehasonlító táblázatot. Megint csak megdöbbentő lett az eredmény minden téren.

 

Nézzük meg milyen hozamokat érhetünk el az általam kiválasztott nyugdíj előtakarékossági számla megnyitásával évi 480 ezer forint kezdeti megtakarítással, 3% értékkövetéssel, éves 5% garantált hozammal, 20% adó visszatérítéssel a befizetett összegek után.

 

Összes addigi befizetés Adott évi befizetés Hozam Adóvisszatérítés Adóvissztérítés egyenlege TELJES EGYENLEG
480 000 Ft 480 000 Ft 5 280 Ft 96 000 Ft 100 800 Ft 211 680 Ft
974 400 Ft 494 400 Ft 18 646 Ft 98 880 Ft 209 664 Ft 601 222 Ft
1 483 632 Ft 509 232 Ft 40 456 Ft 101 846 Ft 327 086 Ft 1 176 670 Ft
2 008 141 Ft 524 509 Ft 63 984 Ft 104 902 Ft 453 587 Ft 1 797 253 Ft
2 548 385 Ft 540 244 Ft 89 333 Ft 108 049 Ft 589 718 Ft 2 465 717 Ft
3 104 837 Ft 556 452 Ft 116 614 Ft 111 290 Ft 736 058 Ft 3 184 962 Ft
3 677 982 Ft 573 145 Ft 151 102 Ft 114 629 Ft 893 222 Ft 4 402 373 Ft
4 268 321 Ft 590 339 Ft 204 975 Ft 118 068 Ft 1 061 854 Ft 5 409 364 Ft
4 876 371 Ft 608 050 Ft 247 778 Ft 121 610 Ft 1 242 637 Ft 6 498 009 Ft
5 502 662 Ft 626 291 Ft 294 083 Ft 125 258 Ft 1 436 290 Ft 7 673 793 Ft
6 147 742 Ft 645 080 Ft 344 129 Ft 129 016 Ft 1 643 572 Ft 8 942 551 Ft
6 812 174 Ft 664 432 Ft 398 171 Ft 130 000 Ft 1 862 250 Ft 10 307 448 Ft
7 496 539 Ft 684 365 Ft 456 478 Ft 130 000 Ft 2 091 863 Ft 11 773 764 Ft
8 201 436 Ft 704 896 Ft 519 340 Ft 130 000 Ft 2 332 956 Ft 13 348 155 Ft
8 927 479 Ft 726 043 Ft 587 062 Ft 130 000 Ft 2 586 104 Ft 15 037 691 Ft
9 675 303 Ft 747 824 Ft 659 971 Ft 130 000 Ft 2 851 909 Ft 16 849 885 Ft
10 445 562 Ft 770 259 Ft 738 412 Ft 130 000 Ft 3 131 004 Ft 18 792 717 Ft
11 238 929 Ft 793 367 Ft 822 754 Ft 130 000 Ft 3 424 055 Ft 20 874 667 Ft
12 056 097 Ft 817 168 Ft 913 389 Ft 130 000 Ft 3 731 757 Ft 23 104 738 Ft
12 897 780 Ft 841 683 Ft 1 010 733 Ft 130 000 Ft 4 054 845 Ft 25 492 496 Ft
13 764 713 Ft 866 933 Ft 1 115 229 Ft 130 000 Ft 4 394 087 Ft 28 048 099 Ft
14 657 655 Ft 892 941 Ft 1 227 348 Ft 130 000 Ft 4 750 292 Ft 30 782 336 Ft

 

Azt ugye tudjuk, hogy az adó visszatérítés összege sajnos maximalizálva van éves 130 ezer forintban, így az egy idő után már nem fog emelkedni. A kezdeti havi 40 ezer forintos megtakarítás éves 3% értékkövetés mellett a 22 év végére már szintén majdnem megduplázódik, tehát évről-évre többet kell befizetnünk ahhoz, hogy a végösszeget megkapjuk. A számításba a szakember még belekalkulált 2% éves inflációt, azonban az infláció feletti 1,5% reál hozam is benne van.

 

Most nézzük meg azt a lehetőséget, amikor a havi megtakarításunkat a Fapturbo 3 erejével párosítjuk, és az általa megtermelt hozamokat használjuk. Én az eddig elért legkisebb hozammal számoltam, ami ugyan szintén 5%, csak ez a százalékérték nem egy évre vonatkozik, hanem egy hónapra! És mivel minden havi megtakarítás azonnal elkezd kamatozni (nem csak az év végén írnak jóvá hozzá a befizetett összeg után kamatot), ezért kamatos kamattal számolhatunk. Így már teljesen más a kapott eredmény. 22 éves időszakot számoltam, mivel én személy szerint akkor fogom elérni a nyugdíj korhatárt. Viszont a havi megtakarítás tekintetében én csak 20 ezer forintot vettem alapul, mert szerintem ez sokkal reálisabb a nagy többség számára, mint a 40 ezer forint kezdeti befizetés. És természetesen nincs semmiféle értékkövetés, mert nincs rá szükség.

 

Szóval havi 20 ezer forintos befizetés mellett, havi 5% kamattal számolva (én így éves 30%-ot írtam be a kalkulátorba, ami lényegesen kevesebb egy évre vonatkoztatva, mint a havi 5% kamatos kamat évi összes kamata), 22 éves futamidővel az alábbi eredmények jöttek ki:

Futamidő (év) Havi befizetés (Ft) Indexálás % Éves befizetés (Ft) Összes befizetés (Ft) Hozam % Hozam alapja (Ft) Elérés (Ft)
1 20 000 0,00% 240 000 240 000 30,00% 240 000 312 000
2 20 000 0,00% 240 000 480 000 30,00% 552 000 717 600
3 20 000 0,00% 240 000 720 000 30,00% 957 600 1 244 880
4 20 000 0,00% 240 000 960 000 30,00% 1 484 880 1 930 344
5 20 000 0,00% 240 000 1 200 000 30,00% 2 170 344 2 821 447
6 20 000 0,00% 240 000 1 440 000 30,00% 3 061 447 3 979 881
7 20 000 0,00% 240 000 1 680 000 30,00% 4 219 881 5 485 846
8 20 000 0,00% 240 000 1 920 000 30,00% 5 725 846 7 443 599
9 20 000 0,00% 240 000 2 160 000 30,00% 7 683 599 9 988 679
10 20 000 0,00% 240 000 2 400 000 30,00% 10 228 679 13 297 283
11 20 000 0,00% 240 000 2 640 000 30,00% 13 537 283 17 598 468
12 20 000 0,00% 240 000 2 880 000 30,00% 17 838 468 23 190 009
13 20 000 0,00% 240 000 3 120 000 30,00% 23 430 009 30 459 011
14 20 000 0,00% 240 000 3 360 000 30,00% 30 699 011 39 908 714
15 20 000 0,00% 240 000 3 600 000 30,00% 40 148 714 52 193 329
16 20 000 0,00% 240 000 3 840 000 30,00% 52 433 329 68 163 327
17 20 000 0,00% 240 000 4 080 000 30,00% 68 403 327 88 924 326
18 20 000 0,00% 240 000 4 320 000 30,00% 89 164 326 115 913 623
19 20 000 0,00% 240 000 4 560 000 30,00% 116 153 623 150 999 710
20 20 000 0,00% 240 000 4 800 000 30,00% 151 239 710 196 611 623
21 20 000 0,00% 240 000 5 040 000 30,00% 196 851 623 255 907 110
22 20 000 0,00% 240 000 5 280 000 30,00% 256 147 110 332 991 243

 

Nos, azt gondolom, hogy a számok önmagukért beszélnek, ehhez már nem sok hozzáfűznivaló van. A 22 év végére a minimális Fapturbo 3 hozamokkal úgy nagyjából a tízszeresét ki tudjuk termelni egy nyugdíj előtakarékossági szerződés összegének közel harmad akkora befizetés mellett! De tételezzük fel, hogy a fele sem igaz! Osszuk el kettővel! Nem lesz rossz nyugdíjad!

És hogy még érdekesebb legyen a dolog, megmutatom az utolsó havi hozamot, amit a Fapturbo 3 által éles számlán sikerült összehoznom mindenféle erőfeszítés nélkül. A számla egyszeri 500 dollár befizetést tartalmaz (ide se vettem bele azokat az összegeket, amiket már kivettem a számláról és csökkentik az elérhető hozamokat).

 

 

Az utolsó havi teljes hozam 38,77%!!! A Fapturbo 3 használata mellett az 5% csak a legrosszabb esetben fordult elő és az is igencsak ritkán. Általában a napi hozamok közelítik meg az 5%-ot, amely napokon megtermeli azt a robot, még ha nem is minden nap történik ez meg.

Addig is, ha te is szeretnél magadnak hasonló hozamokat elérni, hosszú vagy rövidtávon megtakarítani bármire, akkor feltétlenül próbáld ki a Fapturbo 3 adta lehetőségeket és regisztrálj!

 

További információért kattints ide!

Regisztrációhoz kattints ide!

 

Telefonszám: +36703357721

Email: info@bencsiklaszlo.hu

Vélemény, hozzászólás?